MAGYE 50 – „EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!”
Jubileumi Országos Szakmai Konferencia – 2022 Miskolc
Alapításának 50. évfordulóját ünnepli 2022-ben a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, melynek mottója: „EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK!”. Minden évben, más településen kerül megrendezésre az Országos Szakmai Konferencia. Abban a szerencsés helyzetben lehettünk, hogy az idén Miskolc város adhatott otthont ennek a jubileumi eseménynek. A 3 napos rendezvény intézményünk, a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, a Miskolci Egyetem és a Martin János Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő iskola összefogásával került megrendezésre 2022. június 29 és július 1. között.
A Konferencia Megnyitó Ünnepségén növendékeink nagyon megható műsort adtak elő, ahol „szem nem maradt szárazon…”.
A 0., illetve 2. napon, kollégáink, Molnárné Szalai Zita, dr. Perjésiné Farkas Krisztina, Kovács Gizella, Németh Rita, Kis Istvánné, Borza Barbara, Bódi-Fekete Ágnes Anna színvonalas előadásait hallgathattuk meg.
Az érdeklődők a szakmai előadásokon kívül számos fakultatív programon vettek részt:
Templomok városa Miskolc
Séta a „Történelmi Avasi Pincesoron”
Borvacsora az Avasi Bormúzeum és Borvendéglőben
Szakmai látogatás a Szimbiózis Alapítványnál
Társasvacsora a Miskolctapolcai Barlangfürdőben
A Konferenciához kapcsolódóan országos rajzpályázatot hirdettük a sajátos nevelési igényű tanulóknak „Zöld jövő 50 év múlva, -ahogy én elképzelem” címmel. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztünk, amit a Városházán, és a Miskolci Egyetemen tekinthettek meg az érdeklődők
„Örömtánc 40 fokban „– FLASHmob a Városháztéren
Az 1. napon a Zenepalotában elismerések, kitüntetések, és a rajzpályázathoz kapcsolódó díjak kerültek átadásra.
AKIRE A LEGBÜSZKÉBBEK VAGYUNK!
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Elnöksége az egyesületi célok megvalósításában vállalt átlagot meghaladó önzetlen munkájáért, példamutató tevékenységéért és kimagasló szakmai eredményéért „a MAGYE Fiatal Gyógypedagógusa” oklevelet adományozott Németh Ritának. Egy idén alapított díj első tulajdonosa intézményünk kiváló utazó gyógypedagógusa. Nagyon büszkék vagyunk Rita, hogy a kollégánk vagy!
A 2., és egyben utolsó napon a Szakosztályi
programok színvonalas előadásain vettünk részt, aminek Miskolci Egyetemen adott
otthont.
Köszönet a Résztvevőknek, Szervezőknek, minden kedves Kollégának, hogy egy olyan jubileumi konferenciát szervezhettünk, ami méltán elviszi intézményünk jóhírét szerte az országban!
Ballagás
Két év kényszerszünet után, ismét ballaghattak a nyolcadikos tanulók.
„A digitális fotó nem sárgul el, mi szétszéledtünk, de barátságunk erősebb minden fotónál!”
Balaton
Tanulóink egy része élményekkel teli táborozáson vett részt Balatonmáriafürdőn.
Gyermeknap
Két év szünet után, a gyerekek legnagyobb örömére ismét GYERMEKNAPOZHATTUNK !
és………….mókáztunk és………….mókáztunk
Autista tagozat - Kassai út
A 2021/2022-es gyereknap már szabadon telt, így a csoportok a Cifra Palota játszóházban, illetve a Népkerti játszótéren töltötték. Nagyon jól érezték magukat, sokat nevettek, szórakoztak. Remekül érezték magukat.
A következő pénteken pedig a Miskolci Állatkertben tettek sétát megkoronázva a gyereknapi programokat.
Óriási Kalamajka, nálunk járt a Kalamajka Bábszínház
Május 20-án tanítás nélküli munkanap keretében igyekeztünk szebbé varázsolni környezetünket.
A festő csapat
A kertészek
2022. május 20-án az utazó gyógypedagógus munkaközösség szakmai csapatépítő napon vettünk részt az anyaintézményünk Szeles utcai épületében tartózkodó többi munkaközösséggel együtt, ahol már a MAGYE 50. évfordulójára készülve igyekeztük az iskola kertjét szebbé varázsolni. Virágoskertet és sziklakertet ültettünk be szebbnél-szebb virágokkal.
A szakácsok a gulyásfőző verseny résztvevői.
Miskolci Éltes EGYMI – Utazógyógypedagógus munkaközösség
Az utazó gyógypedagógus munkaközösség 2022. május 11-én részt vett az országos EGYMI konferencián, amely az idén Budapesten a Mozgásjavító Iskolában került megrendezésre. Rendkívül színvonalas szakmai továbbképzésen vettünk részt, ahol többek között Mesterházi Zsuzsa nagyszerű előadását is meghallgathattuk. Továbbá betekintést nyertünk a Mozgásjavító Iskola szakmai tevékenységének mindennapjaiba is.
Gagarin úti Tüskevár Tagóvoda
Miskolc Város Önkormányzatától munkánk elismeréseként és megbecsüléseként óvodánk Nívódíjban részesült
Ellátogattak hozzánk az integráció jegyében a Könyves Kálmán Általános Iskola 2. A osztályos tanulói. Az iskolások ovisainkkal kipróbálhatták a mezítlábas tipegőt és együtt játszottak az udvaron is. Ezen a napon a Megyei Rendőrkapitányság kutyás bemutatóját nézhettük meg közösen.
Az óvoda játszótérének felújítása és bővítése a Rotary Club Miskolc kezdeményezésére indult, és a megvalósítása számos nagyszerű miskolci vállalkozás, intézmény és segítőkész magánember összefogásával jött létre. Ovisaink színes műsorral köszönték meg önzetlenségüket.
A jó idő beköszöntével megkezdődtek a kirándulások
A Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságának vendégei voltunk.
Az 1 és a 2. osztályosok Erdei Iskolában töltöttek egy napot.
Balaton
Tanulóink egy része élményekkel teli táborozáson vett részt Balatonmáriafürdőn.
Jeles ünnepeinkről sem feledkezünk meg!
Ízelítő a napközi életéből.
Húsvéti délután
Készül a tojás
Hol a tojás?
Tojáskeresés az udvaron.
A Föld napja alkalmából, játékos feladatokban mérték össze tudásukat a tanulók és persze kézműveskedtek is.
Indul a vonat, mókás, táncos délután az udvaron.