Gagarin Úti Óvoda

BEMUTATKOZÁS

Óvodai nevelésünk célja: a 3-7 éves, elsősorban értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos), halmozottan sérült (az értelmi fogyatékosság mellé társuló érzékszervi és mozgás fogyatékosság) és értelmi fogyatékos autizmussal élő kisgyermekek komplex fizikai, mentális és személyiség fejlesztése.

A B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szakértői Bizottság véleményével
fogadjuk a gyermekeket az óvodába.
Az óvodás évek után ugyan ez a bizottság ad javaslatot a gyermekek iskolaválasztásához.
A maximálisan 10 fős gyermek csoportokat (de már 5 fővel indítható) több szakos diplomával rendelkező, szakmailag jól felkészült gyógypedagógusok
vezetik,szakképzett gyógypedagógiai asszisztensek segítségével.

A gyermek csoportok kialakításának rendező elve a gyermekek képességei.
(Lehetőség szerint a hasonló képességű gyermekek kerülnek egy csoportba.)
Változatos terápiák alkalmazásával igyekszünk gyermekeink személyiségéből a legtöbbet kiaknázni.
Minden kisgyermek egyéni fejlesztésben is részesül a csoportos foglalkozásokon kívül.
A gyermekek nevelése, oktatása mellett különösen fontosnak tartjuk a tanácsadást, a szülők felvilágosítását, támogatását. A sérült kisgyermekeknek az elfogadásában az óvoda gyógypedagógusai kellő empátiával a család mellé állnak, a felmerülő problémák megoldásában igyekeznek segítséget nyújtani. Ezzel a céllal indítottuk szülő klubunkat, ahol a szülők a hasonló gondokkal küzdő szülőtársakkal nyíltan megbeszélhetik gyermekük nevelésével járó nehézségeiket, sőt akár egymásnak is szolgálhatnak jól bevált ötletekkel.
A város zöldövezetében lévő óvoda (Kilián-dél) jó lehetőséget nyújt a nagy séták, gyalogos kirándulások lebonyolításához.
A Diósgyőri vár közelségét kihasználva gyakran elmegyünk várlátogatásra, de minden évben elvisszük a gyerekeket a Csanyikba, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba is.
Az óvoda az örömök vára.
A gyermek itt boldognak, elégedettnek érezheti magát.
Nem múlhat el nap sikerélmény, dicséret nélkül egy gyermek számára sem.
Gyermekeink értelmi hiányosságaik mellett, képesek megélni a gyermekség minden örömét és boldogságát.
Igyekszünk hasonlóan a többségi óvodákhoz a gyermekek számára minden lehetőséget megadni, hogy eseményekben, élményekben gazdag boldog óvodás évekre emlékezzenek vissza.

Immár tíz éve élményszüreten veszünk részt Mádon, a református egyház
vendégszeretetét élvezve.
Lehetőség szerint színház látogatásokat is szervezünk gyermekeinknek.
Gyakran jön el hozzánk bűvész, bábszínház, zenés gyermek műsor, gyermek táncház.
Hagyományosan legnagyobb ünnepünk a Mikulás és a Karácsony, de a farsang, a gyermeknap, a születés és névnapok, az évzáró ünnepély is fontos eseménye a nevelési évnek.
Óvodai nevelésünk szellemisége: a gyermekközpontú, biztonságot és védelmet nyújtó családias nevelés.

Nevelésünk mottója egy kínai bölcs tanácsa a szülők felé, akiknek sok gondot okozott gyermekük nevelés: „Szeresd még jobban”.
Szakmai, módszertani tapasztalatainkat átadjuk a leendő gyógypedagógusoknak, gyógypedagógiai asszisztenseknek is.
Óvodánk gyakorló helye az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának, és a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai Szakközép Iskola gyógypedagógiai asszisztens képzőseinek.

A Hámori Waldorf iskola diákjai szociális munkagyakorlatukat végzik nálunk.
Óvodánkban nyílt napot nem tartunk, de videó felvételek készülnek a
foglalkozásokról, rendezvényekről.
Ezeket a szülők megtekinthetik.
6 csoportunkban jelenleg 43 beírt gyermek van.
Minden csoport vegyes összetételű, a tanulásban akadályozott, az értelmileg akadályozott és az autista gyermekek fejlesztése együtt történik.
Jelen tanévben több halmozottan sérült óvodásunk is van, nekik az értelmi sérülés mellé hallássérülés, látássérülés illetve mozgássérülés is társul.

Óvodásaink ellátását főállásban 6 gyógypedagógus, 2 óvónő, 7 gyógypedagógiai asszisztens és 3 dajka végzi.
Munkájukat speciális szakokkal rendelkező óraadó gyógypedagógusok segítik még.

Az óvodai nevelésünk során alkalmazott terápiák:

  • Zeneterápia / Zeneóvoda
  • Ulwilla hangszertanulás – alapjai
  • Kisállat asszisztált terápia (kutya)
  • Babzsák terápia

A szakértői bizottság véleménye alapján, szükség szerint:

  • szomatopedagógiai
  • tiflopedagógiai
  • szurdopedagógiai
  • logopédiai
  • konduktívpedagógiai fejlesztést is biztosítunk

Pedagógusaink az alábbi akkreditált képesítésekkel rendelkeznek:

  • TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning) I.II.
  • Sindelar I.II.
  • Alapozó terápia módszer a gyermeki idegrendszer mozgásos érzékszervi
    fejlesztésére
  • Pedagógusokat felkészítő oktatási program, autizmussal élő óvodás
    gyermekek szakszerű ellátásához
  • Családközpontú koragyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata
  • BMM – Béres Mária Montessori nyomán kidolgozott képességfejlesztő
    módszer
  • Hallássérültek korai fejlesztése
  • Logopédiai szakon indított gyakorlatvezető tanár
  • „Orrhangzós beszéd”
  • Hallássérültek korai fejlesztése
  • DIFER
  • Konfliktuskezelési tréning
  • Zeneterápiás személyiségfejlesztés

Állandó programjaink:

  • Bűvész műsor
  • Bábszínház
  • Zenés, tematikus gyermekműsor
  • Esztenás együttes műsora – gyermek táncház
  • Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola
  • Bozsik foci
  • Szülő klub
  • Mikulásvonat
  • Kirándulások, séták

Hagyományaink, ünnepeink:

  • Születés és névnapok megünneplése
  • Mádi élményszüret
  • Adventi készülődés szülőkkel
  • Mikulás, karácsony megünneplése
  • Luca napi kézműves forgatag
  • Bálint napi szeretet délelőtt
  • Egészségnap
  • Gyermeknap
  • Évzáró

Kapcsolataink:

  • Első Miskolci Lions Klub
  • Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és
    Pedagógiai Szakgimnázium
  • Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  • Hámori Waldorf Iskola
  • ÉFOÉSZ B-A-Z Megyei Érdekvédelmi Egyesülete
  • B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Kamilla Korai Fejlesztő
  • B-A-Z megyei Szakszolgálat