Intézményünk a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógusi Módszertani Intézmény több, mint 70 éves múltra visszatekintő (1948-óta) oktató – nevelő munkát végez a Miskolc és vonzáskörzetében élő sajátos nevelési igényű gyermekek körében.
Autista tagozatunk a székhely épület közelében található, a Kassai u. 15. szám alatt. Az egység egy olyan épületben kapott helyet, mely a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Angol – Magyar Két Tanítási Nyelvű Tagiskolájához tartozik. Infrastruktúráját tekintve az egység könnyen megközelíthető. Közvetlen autóbuszmegálló található az iskola előtt. A város autóbusz-pályaudvarától kb. 15 perc sétával, vagy helyi buszjárattal rövid időn belül elérhető a vidékről érkező gyermekek számára is.
Egységünk 4 tanterme a Rónai Ferenc Tagiskola alsó szintjén található, továbbá az intézményben korábban szolgálati lakásként működő helyiségekben alakítottunk ki két fejlesztő szobát, és egy tankonyhát. Ide tartozik még egy kis udvarrész, ahol lehetőségünk nyílik a kinti foglalkozások megvalósítására.
Az iskola emeleti részén egy tantermet biztosítottak számunkra, mivel létszámbővülés és az újabb feladatellátás miatt így lehetett megoldani tanulóink számára a zavartalan oktatást – nevelést. A földszinten lévő tantermek közül hármat gipszkarton fallal leválasztottunk, így diákjaink számára strukturáltabban és autizmus specifikusabban tudtuk kialakítani a tanulási tereket. A folyosóról nyílik a diákok számára kiépített fiú, lány vizesblokkok, személyzeti wc továbbá az egyik leválasztott teremrészben tanári szobát alakítottunk ki a kollegák számára.
Informatikai felszereltséget tekintve 4 csoportba található IKT tábla laptopokkal. Az internethálózat ki van építve, a jobb minőség érdekében azonban folyamatos fejlesztés alatt áll.
A mindennapos testnevelés biztosítása több helyszínen történik. A tagiskola rendelkezik tornateremmel melyet heti (5 óra) rendszerességgel biztosít az egységben tanuló diákjaink számára. Jó idő esetén a korábban említett kinti udvarrészen mozognak gyermekeink. Intézményi szinten 55 autizmussal élő gyermek oktatását-nevelést látjuk el. Ebből 34 tanulót a mi egységünk. Az 34 fő fejlesztése öt tanulócsoportban osztályfok és értelmi képesség szerint differenciáltan történik. 2015-ig csak értelmileg sérült és autizmus diagnózissal rendelkező gyerekek oktatása történt, majd szülői kezdeményezésre a 2015/2016-os tanévtől ép intellektusú autizmus diagnózissal rendelkező tanulókat is fogadunk. Diákjaink Miskolc és vonzáskörzetéből érkeznek hozzánk.
Tanulóink oktatása-nevelése a számukra előírt kerettantervek szerint történik, melyeket összeegyeztetünk a számukra készített egyéni fejlesztési tervekkel. Az egyéni fejlesztési tervekben a kiűzött célokat az elvégzett felmérések alapján és a szülőkkel való egyeztetés után határozzuk meg közösen. A csoportok kis létszáma is a személyre szóló fejlesztést szolgálja.
Összevont osztályok esetében az óraszámokat úgy alakítjuk ki, hogy minden osztály megkapja a számára jogszabályban előírt órakeretet. Az órarend összeállításánál pedig figyelembe vesszük, hogy az azonos típusú tantárgyak ugyan abban az órában legyenek megtartva a fentmaradó órákat az órarendbe a folyamatosságot biztosítva elosztjuk. Mindezt a KRÉTA rendszerbe is megjelenítjük digitálisan.
Autista Egységünkben 1 napközis csoport működik, összevont formában. Tanulóink számára minden délután biztosítunk szabadidős tevékenységeket, levegőzést és a tanulási órákra való felkészítést.
Programok:
Éves munkatervünk részét képezi az állami és egyházi ünnepek megtartása. Ezeken kívül számos programot igyekszünk szervezni tanulóink számára, melyekkel segítjük a társadalomba való beilleszkedésüket, az autizmusból adódó nehézségeik leküzdését és nem utolsó sorban ismereteik bővítését.
Heti rendszerességgel tartunk kutyaterápiás foglalkozásokat, babzsák foglalkozásokat, gyógytestnevelést, gyógyúszást, a téli időszakban korcsolya foglalkozásokon veszünk részt. Havonta 1 alkalommal bábszínházba megyünk, könyvtári foglalkozásokon veszünk részt és papírszínházi előadást is láthatnak a gyermekek.
Minden hónap utolsó péntekén projektnapot szervezünk előre megbeszélt, előkészített témában, amelyek elsősorban a napi életviteli készségek fejlesztését célozzák meg.
Időjárásnak megfelelően évszakonként egy kirándulást, gyalogtúrát szoktunk szervezni a szülőkkel való kapcsolatépítés elősegítése érdekében és az egészséges életmódra nevelés céljából.
A gyermeknapot az elmúlt évek hagyományainak híven játszóházban tartjuk. Ünnepek előtt közös kézműves délutánt szervezünk szülőknek-gyerekeknek közösen. Félévenként egy-egy sport délutánon tehetik próbára gyermekeink és szüleik is készégeiket, képességeiket.
Az egységben folyó szakmai munkát autizmus specifikus módszerekkel, eszközökkel végzi minden kolléga. A tantermek strukturálása az adott csoportprofilnak megfelelő, az alkalmazott módszereke, eszközök pedig autizmus specifikusak és egyénre szabottak.
